Post by Beowulf on Jan 19, 2008 12:37:00 GMT 1
Név: Beowulf
Faj: Vérfarkas
Egyszer volt, hol nem volt, élt egy fiú egy teljesen átlagos családban, vagyis átlagos lett volna, ha anyja nem kísérletezik különböző anyagokkal melyek veszélyesek, lehetnek az emberre egy kis mágiával megspékelve... Nos úgy esett, hogy egyszer anyja magán kísérletezett egy anyaggal és egy hibás varázsigét használt ennek következményeként egyre rosszabbul kezdett lenni, míg egy este már nem is önmaga volt. Egy szörnyű vérfarkassá változott, megölte férjét, gyermekét meg megharapta. A faluban sok ember halt meg miatta mikor végre kilehelte a lelkét egy lovag által, aki ezüstös pengéjével áttszúrta a szívét. Egyből felkereste a házat ahol a nő élt és megtalálta a fiút, meg gyógyította a sebét, és maga mellé fogadta, megtanította a fiúnak, hogyan tudja visszafogni a vérfarkast magában. És hogy tud belőle előnyt kovácsolni..
Azóta 10 év telt el, a fiú felnőtt férfi lett, a lovag, aki mint kiderült a sok év alatt, már nagyon vén volt, és egy „démonvadász” aki a Maexon névre hallgatott, ő adott a fiúnak új nevet is, és így is hívta ez után, hogy felejtse családját. De ez sajnos egy kitörölhetetlen emlék volt számára… Miután Maexon átadta minden tudását nagyon legyengült, ágynak esett, és az utolsó éjjelen átadta ezüst kardját a tanítványának és megeskette, hogy folytatja, amit ő is csinált, és megóvja az embereket az ilyen szörnyektől…
Tárgyak:
Egy ezüst kard
Egy teljes sötétszínű bőr ruházat