Post by Marcus on Sept 18, 2006 12:30:31 GMT 1
Név: Marcus
Nem: férfi
Faj: ember
Kor: 25 év
Foglalkozás: kalandor
Megjelenés: 188 cm magas, szõke hosszú hajú, kék szemû, tekintete átható, homlokán zöldes színû rúnapánt, izmos testét kék köpeny takarja.
Felszerelés:
- Másfélkezes kard
- Tõr, acél duplapengés
- Fekete bõrerszény, benne kétszáz arany, és 4 rézpénz
- Fekete bõrcsizma
- Fekete nadrág és ing
- Sötétkék köpeny
- Tûzszerszám
- Vizes tömlõ
- Rúna-fejpánt
Elõtörténet: Marcus a Jéghegyek Népébõl
Népe az északi szigetek egyikén élt, ahol az év nagy részében hó és jég borította a tájat. Mikael, Lind és Marcus együtt nevelkedtek ezen a zord vidéken. Az ikrek a Szélfutók népébõl, míg Marcus a Jéghegyek népébõl származott. Törzseik hosszú ideje szövetségben álltak egymással, és vezéreik gyermekei együtt nevelkedtek.
Marcus két évet töltött a szélfutóknál. Együtt futott az ikrekkel a pusztában, tanult meg nyomot olvasni és követni, vadászni és harcolni a karmos kesztyûkkel, mely a futók kedvenc fegyvere.
Az elmúlt éveket pedig Mikael és Lind töltöttké "vendégsében" Marcusnál. Közben elsajátították a hajózás tudományát, megtanulták hogyan vadásszanak a jégtáblákon élõ fehér medvékre, és miként küzdjenek az acél pengékkel, melyeket a Jéghegyek népe készít.
A három ifjú jó barátokká vált, és mindenbõl közösen vették ki részüket. A csínyekbõl is melyekbe a forrófejûbb és néha meggondolatlan ikrek belevitték Marcust. A szõke fiú nem bánta. Szerette barátait mint testvéreket, és legalább egyikõjük tudta hol a határ.
20 telet éltek meg, s férfivá értek. Majd ahogy azon a vidéken szokás a útra kelltek, dél felé indulva azzal a céllal, hogy megismerkedjenek más vidékek népeivel, harcoljanak, némi hírnevet szerzzenek, és végül egy hitvessel az oldalukon visszatérjenek, majd népük vezéreivé váljanak.
A három ifjú hajóval kelt útnak. Hosszú hetekig utaztak a jeges, majd egyre melegedõ tengeren alig-alig kikötve. Küzdöttek kalózokkal, egy tengeri lénnyel, mely majdnem felborította törékeny vitorlásukat, és kikötöttek egy-egy szigeten. Kitartottak, míg egy nap ki nem kötöttek Syron legészakibb pontján. A sziklás parton egy különös, romos kastély állt, ahol éjszakai szállást kerestek. Találtak is méghozzá gyönyörû, fekete hajú, vérpiros ajkú vendéglátóijuk segítségével, aki elmondása szerint a kastély úrnõje aki a háború után magár mardt a komor falak között. Alkata, bája és mézédes hangja szinte elbûvölte Marcusékat, és a legnagyobb nyugalommal szállásolták be magukat a számukra felkínált szobákba.
Marcus valamiért nem tudott elaludni. Nyugtalanította a hely, és pihenés helyett inkább felfedezõ útra indult a folyosókon.
Halk hangokat hallva az egyik ajtó mögül, megállt, és kifigyelte a beszélgetõket. A nõ beszélt éles hangon egy rekedtes hangú teremténnyel, aki valami szolgaféle lehetett.
Marcus elõször fel se fogta a szavak jelentését, a hangnem és a hanghordozás réméítette meg elõször. Majd eljutott tudatáig a nõ mondani valója is. Rémületében hátrált pár lépést neki menve egy álló fáklyatartónak, mely hangos csörömpöléssel ért földet. A nõ és szolgája rögtön elindultak felé, mire Marcus rémülten az ikrek szobája felé kezdett futni. Nem jutott messze. A nõ mintha siklott volna a levegõbe hamar utolérte, és amint keze hozzáért Marcushoz, jeges hideg öntötte el minden tagját, megdermedt, majd öntudatlanul összerogyott.
Percek múlva tért csak magához. A torz szolga vonszolta maga után a padlón egy nagyobb teremben, ahol egy oltárszerûség állt az ajtóval szemközti fal mellett. Rajta az összekötözött kezû ikrek oly mozdulatlanul, hogy Marcus biztosra vette megbûvölték õket.
Amirõl a nõ korábban beszélt valósággá vált a szeme elõtt, s nem volt képes sem megmozdulni, sem figyelmeztetõen kiáltani. Ujjai tehetetlenül rángatóztak kézején, és a jeges érintés fájdalmas bizsergése megbénította izmait.
A nõ tõrt döfött az ifjak szívébe, fekete obszidiántõrt, mire a sebekbõl vér mellett vörös fény áradt egyre növekvõ mennyiségben, mint valami köd amely a nõ testébe vándorolt át. Marcus fején átfutott a gondolat - a leküket rabolta el.
A gondolat oly sokkoló volt, hogy a dermedtség, mely eddig fogva tartotta eltûnt tagjaiból. Félkézzel feltápászkodott, másik keze öve felé tapogatott, tõrét keresve. Mikor megtalálta teljes erejébõl a nõ felé hajította. Az acélpenge a nyakába talált.
A nõ szeme elkerekedett, hitetlenkedve nézte a sebbõl elõbuggyanó fekete vért...
Miután a padlóra rogyott, a torz szolga rémült kiskutyaként nyüszíteni kezdett az oltárkõ mögött. Marcus odabotorkált a nõ testéhez. Borzadva látta ahogy az egyre öregebbé vált, majd kiszáradt múmiává, végül porrá változott.
Az ikrek fölé hajolt, megrázva Mikaelt, majd Lindet... de már nem tudott rajtuk segíteni.
Marcusban, a Jéghegyek Népének szülöttében valami véglegesen megváltozott.
Miután szokásaik szerint eltemette legjobb barátait (hajójából készített számukra úszó mágját) elhatározta nem tér vissza törzséhez. Syron belseje felé vette az irányt.
Fogadalmat tett, s addig nem fordul vissza míg nem teljesíti.
/Ha kíváncsi vagy mi is ez a fogadalom, kísérd figyelemmel Marcus kalandjait!/